AUTÓSTOPPAL LENGYELORSZÁGBAN 1966

Az 1960-as években még nagyon kevés volt a jármű az országban. Néhány magánszemélynek volt csak személygépkocsija, más járművek az állam tulajdonában voltak. Elsősorban mindenki vonattal utazottt, buszjáratok csak kis távolságokra közlekedtek. Az első busz a Fakarusz volt, Csepel teherautóra szereltek egy fabódét ablakokkal. Három oldalon lóca volt ülésnek benne és akik nem fértek a lócára azaz utasok középen tömörültek. Későbbi években gyártott Ikarusz busz már jobb volt.

Az 1964. évben érettségiztünk Egerben és 1966-ban Huszti Sanyi osztálytársammal elhatároztuk, hogy autóstoppal végig utazzuk Lengyelországot. Mivel kevés volt a közlekedési eszköz, sokan autóstoppoltak. Lengyeleknél egész „mozgalommá” alakult a stoppolás, nagyon sokan csinálták. Mikor odaértünk Autóstopp könyvecskét váltottunk ki, mely tele volt 50-100 kilométeres jelű bélyegekkel. Mikor például egy autó felvett és 100 km-ert vitt minket, akkor adtunk neki egy 100 km.jelű bélyeget, amit egy rendelkezésére álló füzetbe ragasztott. Évvégén a sofőr a füzetet leadta és nyereménysorsoláson vett részt és itt az is számított, hogy milyen sok bélyegre tett szert.

Vonattal indultunk Nyitrára, mert a Sanyi édesapjának ott élt egy magyar barátja és ott akartunk első nap aludni. Megtaláltuk a címet, de a barát felesége és a nagylányai egy szót se tudtak magyarul. Aztán orosz kevert szavakkal megértették mit akarunk, estére megérkezett a férj is és rendben lett minden. Innen stoppal mentünk Poprádra, majd Zakopane felé tovább a Tátrán keresztül. Egy teherautó azonban csak Zsgyár hegyi faluba ment és ott kitett minket az országútra. Autó nem jött, piszkos hideg volt, olyan 1500 m. magasan lehettünk és majd megfagytunk. Volt nálunk újságpapír és törülköző és azt vettük az ingünk alá, hogy ne fázzunk június ellenére. Órákig vártunk, de nem jött semmi, mikor feltűnt egy mikrobusz, melyben lengyel pedagógus társaság volt és kupeckodni, vásárolni voltak Szlovákiában. Mikor felszálltunk repestek a vidámságtól, viszont a határ közelében kitört rajtuk a pánik, félvén attól, hogy a vámon a határnál elszedik a rengeteg cipőt, amit vásároltak otthonra. Megálltak és elkezdek pakolászni mikor az egyik hölgy azt mondta, hogy adnának nekünk is a sok cipőből. Rendben mondtuk és Sanyi is, én is összeszedtünk tőlük egy-egy hatalmas szatyor cipőt. Aztán  megálltak, mi pedig gyalog folytattuk az utat a lengyel határra. Emlékszek egy kicsit féltem, hátha elkapnak, de a határőrök ránk se hederítettek, rányomták a pecsétet az útlevelünkre és már a túloldalon is voltunk. Néztünk visszafelé, hogy jönnek-e már útitársaink, mikor láttuk, hogy a furgon egy rámpán áll és mindenfélét elszednek a vámosok tőlük. Nagy sokára aztán átjutottak és nagyon boldogok voltak a „megmentett” cipők miatt. Zakopaneban megvacsoráztattak minket és két napra kifizették a szállásunkat a turista szállóban, majd tovább utaztak.

Zakopaneból Krakkóba mentünk. Egy turista faházban szálltunk meg. Abban az időben elég nagy volt a lengyeleknél az áruhiány. Tudtunk korábban arról, hogy ott nincs nejlon ing, vittünk is öt-öt darabort és azokért annyi pénzt kaptunk, hogy kitartott amíg Lengyelbe kóboroltunk. Nagyon tetszett Krakkó, megnéztük a nevezetességeket és még éjszakai bárban is mulatoztunk. Táncoltam egy lánnyal, mikor azt vettem észre, hogy a sötétben egy egri srác, Hargitai Laci is ott tangózik mellettem egy szép lengyel lánnyal. Kicsi a világ, örömmel üdvözöltük egymást. Később Krakkóból stoppal elmentünk a vielicskai sóbányába is.

Folytattuk utunkat. Tudni kell, hogy nagyon nehezen haladtunk, sokszor  órákon keresztül várakoztunk az út mellet, mire felvettek. Volt nálunk egy kis magyar zászló is ami sokat segített, mert mikor meglátták a zászlót mindig mondták, hogy „Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!”, azaz: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!”, vagy ennek a rövidítet változatát. Legtöbbször teherautó vett föl és annak a platóján utaztunk. Persze valami dolgokat szállítottak, volt amikor óriási földkábel dobok , máskor csupa olajos gépek között kaptunk helyet. Egyszer fölvett egy ember a Sirenka típusú autójába (lengyel gyártmányú kocsi, kétütemű, mint a Trabant), mondta majd közelebbi úton visz minket „levágja a kanyart”. Igen ám de a kocsi alja lyukas volt és poros úton majd meg fulladtunk, kiszállni meg nem tudtunk amig el nem érte újra a főutat.  Ebédre mindig kerestünk önkiszolgáló éttermeket, hogy szemmel lássuk, hogy mit kérünk, ha ilyen nem volt akkor előadtuk nagy lengyel tudásunkat a vendéglőben a pincérnek, hogy mieso és ziemniak (hús és krumpli)kell nekünk. Kielce városa előtt tett ki egy autó mikor gyalog mentünk a város centruma felé. Kiszúrt minket egy banda külvárosi suhanc, akik odajöttek hozzánk és körbe fogtak. Rájöttek, hogy nem lengyelek vagyunk, mikor Sanyi elkezdett hozzájuk németül beszélni, minek következtében azt hitték, hogy németek vagyunk. Pillanatok alatt földhöz tepertek mindkettőnket, már rugdostak, mikor elkezdtük kiabálni, hogy Polak, Wegier, dwa bratanki, mire aztán elengedtek.

Szétnéztünk Radomban, ez egy ipari város volt, innen tovább stoppoltunk Varsó felé, de útközben ránk esteledett. Szerencsére találtunk egy paraszt tanyát, ahol megengedték, hogy a szénapajtában aludjunk. Korán ébredtünk és éhesek voltunk. Nagyon szép megy termett, leszedtük a fáról és jól bekajáltunk belőle. A portáról kifelé menet megállított minket a gazdaasszony, meleg frissen fejt tehéntejes csuporral a kezében, addig nem mehetünk, míg meg nem ittuk, még kenyeret is adott. Ettünk belőle, viszont az aznapi autóstoppolás helyett hasmenésünkkel voltunk elfoglalva.

Varsóban három napot voltunk és az éjszakákat a Visztula folyó hídja alatt töltöttük. Innen Malborkba mentünk, ahol kempingben laktunk négy napig. Lenyűgözött a téglából épült középkori német lovagvár. Teljes épségben voltak impozáns boltíves termei, talán egy tégla sem hiányzott a várból.  Malborktól már nem messze volt a Balti tenger, lestoppoltunk egy kamiont, amin már volt vagy ötven fiatal. Azt mondták, hogy holnap kezdődik Sopoton a nemzetközi dalfesztivál, oda mennek. Természetesen mi is velük tartottunk, egy stadionban volt megrendezve, remekül éreztük magunkat. Sopotból visszamentünk Gdanskba és négy napot ott töltöttünk. Tetszett németes óváros és a kikötő.

Gdansk megtekintésével úti célunk végéhez érkeztünk. Visszafelé folyamatosan stoppoltunk, ez már egy kicsit fárasztó és unalmas utazás volt. Lengyelországba sok szép helyen jártunk egy nagyon olcsó utazás keretében. Huszti Sanyival remekül kijöttem, nem vitáztunk, jól megértettük egymást.